|
BLOG
ARCHÍVUM
A kisfiam megszületését, felcseperedését szeretném nyomon követni, saját szemszögéből.
|
|
2007. szeptember 17., hétfő
Ma nincs kedvem blogot írni, így anekdótázni fogok:
Márkó barátom új oviba kezdett el járni, a beszoktatásnál volt egy kis sírás, zokogással fűszerezve. Az anyukája megkérdezi, "Márkó miért sírsz?"
Válsz: Jaj nem tehetek róla, a szervezetem teszi.
Persze rajtam is szoktak nevetni a felnőttek pl. a múltkor azt mondja a Mami: "Hideg van kint", erre és kinyitottam az ajtót és kikiáltottam: "Hideg, gyere be!"
Nagyon szeretem a joghurtot és vacsorára kivettem 4 db.-ot, a Mami 3-at vissza akart rakni a hűtőbe, mire és sikítozva "Neeeeeeeeeeee, ŐK EGYÜTT VANNAK!"
Azt hiszem, hogy ez az amit úgy hívnak, hogy gyerekszáj, gyűjteni fogom, mert majd egyszer nagy leszek és akkor meg fogom érteni, hogy mi is vicces bennük.
Már csak 1 hetet kell aludni és hazajönnek az angol kisasszonyok, nagyon várom, kíváncsi vagyok Dorka mennyit szépült Lili mennyit okosodott és Zsófi mi finom recepttel gazdagodott.
Kedden játszóházba mentünk Edóval, pénteken meg Zenebölcsibe látogattunk a Mamival, jaj az nagyon mókás dolog, mindenkinek ajánlom..........oh a gitár hangja, a heje-huja az az igazi móka.
Pillanatnyilag lázasan készülünk Linus szombati szülinapjára, igazi buliba fogok menni, csupa nagylány és fiúk társaságába. Kicsit ki is szeretnék tenni magamért, ezért saját készítésű ajándékot varázsolok, majd lefényképezem és megmutatom, mert kétbalkezes létemre, szerénytelenül állíthatom, hogy ha nem is tökéletes, de szép lett. Igazából könnyű dolgom van, mert Linus egy csokor szénának és egy éticsigának is tud örülni.
Na megyek lefeküdni, mert a Mami már megvetette az ágyamat. Sziasztok, holnap... mesélek Fáskerti Bácsi barátomról, meg az aládúcolt szobámról.
HuncutHunor ::
21:56
2007. augusztus 22., szerda
Sokat gondolkoztam azon, hogy mi haszna volt annak, hogy a Mami hegedült 8 évet, zongorázott 3-at, rapszodikusan tátogott 4 különböző kórusban, 2 hónapot dzsúdózott, 2 hetet vízibalettozott, 1 évet tollasozott, úszott nyáron a strandon, a pár napos konditermet nem említem, mert az = a szaunázással. Meg még lovagolt is és soha semmit nem csinált kitartóan. Egy évet járt a kertészeti egyetemre, a grafológiai intézetbe sikeresen abszolválta a 3 évet, de nem diplomázott le. Úgy beszéli az olaszt, mint egy profi (itt egy kicsit elfogult voltam), de sajnos Mendén nincs sok olasz turista, így nem villoghat. Nos és mire volt jó ez az egész.........hát megmondom, gyerekeket nevelni!!!! Mindenhez ért egy kicsit, ami egy bambinónak tökéletes, énekelünk, hegedülünk, bábozunk, lubickolunk stb. egész nap.
Persze a Mami se tökéletes, egyszerűen nem tud rajzolni, a pálcikaember a végtermék :-)
Egy főző tanfolyamra még nem ártana elmennie, mert a főzte egy merénylet az emberiség ellen. A következő receptét ajánlom mindenkinek, ki főnökét, anyósát, menyét és szívének kevésbé kedves vendéget vár.
Gyümölcsleves mami módra:
Hozzávalók:
víz (minél több)
2 kis marék szeder
cukor,
karamell ízű puding
csipetnyi só (lehet több is, mélyebb ellenség esetén)
Elkészítés.
kb. 5 l-es fazékba megfőzöd a pár szem szedret, fontos, hogy merítőkanállal is élmény legyen egy-egy gyümölcs becserkészése.
Miután a szeder szétfőtt, belekevered a pudingot, úgy az igazi, ha beleöntöd, mert jó csomós lesz, rögtön utána mehet a cukor és a só, tetszőleges sorrendben.
Az élmény fokozásához, kizárólag tálaláskor lehet madártej ízű fagyit, ill. diet light tejszínt használni a díszítéshez.
Jó émelygést kívánok az ínycsiklandozó leveshez.
Nekem ezt elkészítette a Mami és úgy hogy tudom, hogy szeret, hát mit tálalna az ellenségének?!
Na azt is kinyomoztam........ugye kíváncsiak vagytok?! Megmondjam? Nem találnátok ki soha...........OLEANDERGYÖKÉR-főzetet!
A mostani nyaram is mozgalmasra sikeredett, de gondolom a ritka blogírásból rájöttetek (ritka=0).
Visszafele pörgetem az idő óriás kerekét és kiváltképpen képekben visszaidézem a napsütés évszakjának legkedvesebb pillanatait.
Dőlj hátra kedves barátom és élvezd, mert élvezet volt minden cseppje.
Tisza-tavi káprázaton látkép
2 sirály és egy kormorán
ülnek a fán délután.
no és miről beszélgetnek?
hogy eztán csak halat esznek.
Az augusztus 20. hosszú hétvégén Barnus Barátom meghívására a Tisza-tónál töltöttem. Beleszerettem és elhatároztam, hogy halász leszek, ácsolok egy ladikot, minden reggel kihajózok és élvezem a csodálatos természet közelségét. Néha meghívom a barátaimat egy halászlére (végre apa is fog egy jót enni) és mindenre lesz időm.
A következő mondatot nem szánom hencegésnek, csupán megjegyzem, hogy a szülinapomon és is adtam a Maminak ajándékot, mégpedig a második dolgot amit a legjobban szertetett volna! Szobatiszta lettem, még pedig se éjszaka se a délutáni alváshoz nem kérek, sőt tiltakozom ellene, pekát (így hívtam egy időben a pelenkát).
Még nem sikerült wc tisztának lenni, meg előfordul, hogy kipislantok,ugyanis nehéz megszokni, hogy ha én fordulok, akkor a fütyim is :-)
A szülinapomról, csak annyit, hogy itt voltak a barátaim és megettük Bertie-t a buszt. Mindenkin ek ízlett (rendeltük, a Mami, csak szén-tortát + bányát tud sütni), jót játszottuk és kár, hogy egy évben csak egy szülinapom van, azért nem panaszkodok, mert olyanról is hallottam, hogy van gyerek, aki csak 4 évente ünnepelhet...........ezt a pechet öregem!
A gyengém a körhinta, egész nap szédíttetném magam, ha a szüleim bankárok lennének.
A szüleim júniusban elmentek Veráék esküvőjére, ahol készült a következő kép. A Mami éppen azért imádkozik, hogy én itthon hamarabb aludjak el, mit Feri Tata, az aktuális sintérem.

HuncutHunor ::
14:15
2007. április 26., csütörtök
Mindenkinek azt kéne csupán csinálnia, amihez ért!!! Én a karmolászás-harapdászás-fejbekólintalak mesterséget fejleszteném egész nap. Apa: "nyomjuk a gázt tökig"-et. Feri Tata: "Mosogassunk reggeltől-estig"-et.
Áfonya: " Hadd heverésszek állandóan az ágynemű tartóba". És az én drága Mamim ültethessen és locsolhasson napkeltétől-napnyugtáig.
A következő dolog történt velem a minap.
Reggel lemerítettük Apa Glod hitelkártyáját egy közeli kertészeti boltban, ja persze 2 követ kaptunk ajándékba, köszönetképpen, hogy ebben a hónapban, már nem kell kinyitniuk.
Délben lepih entem (ez nekem jár) s mire felkeltem tatatatatatatammmmmmmm szemem előtt a virágoskert, amit a Mami ásott fel, ültetett be.
Azóta megszállott lett, naponta 2 új, bokrot, fát ültet a kertbe, lassan Mauglinak fogom érezni magam ebben a vadonban.
Ez most nem tudom, miért jutott eszembe, de Apa hintát szerelt a nappaliba, IMÁDOM, ha valaki beleteszi potrohát, rögtön vetem magam a földhöz, visítok, toporzékolok-üvöltök, magamon kívül vagyok ellehetetlenítve ezzel a lebegni vágyó másik fél élvezetét.

HuncutHunor ::
13:53
2007. április 23., hétfő
Kedves Mami!
El kell mesélnem, hogy mennyi érdekes dolog történt velem szombaton. Apával elvittünk Téged a suliba, és Apa olyan helyre vitt ahol még nem is jártam. Elmentünk egy nagy vásárra, ahová megérkezve nem vetettük bele magunkat a tömegbe, hanem apa csak telefonált, és telefonált. Miután olyan sokat egyeztetett sejtettem, hogy valakit még várunk. Jött is szembe egy szakállas bácsi meg egy göndör hajú lány. Valahonnan emlékeztem rájuk, de sokáig tartott míg rájöttem, hogy egyszer-kétszer már láttam őket.
Már távolról kiszúrtam, hogy kiket is vártunk, mert fényképeztek!
Már amikor megláttam Őket, tudtam, hogy jó kis napom lesz. Verával hamar összebarátkoztam, és meg is szerezte Apától a kocsim vezetését.
Már elején ki akart venni a kocsiból, de Apa mondta, hogy ilyet még nem teszünk, mert akkor nem fognak velem bírni hárman sem.
o
Láttam, hogy a vásárban mindenkinek van lufija. Megbeszéltem Verával, és szerzett nekem is egyet.
Pár standdal débb odajött hozzám egy aranyos fiú aki adott még egyet, így lufival felszerelkezve indultunk tovább.
Nagyon tetszett ez a vásárjárás, mert ott mindenféle jó dolgot kapnak a gyerekek. Ugye a lufit már említettem, de kaptam még pattogatott kukoricát is.
Mi Verával jól elvoltunk, gondolom apa élvezte, hogy szabadon nézelődhet. Egy idő után viszont a tudtára akartam adni, hogy én is itt vagyok. Ki is szedett a járgányomból, és képzeld Mami azt akarta, hogy menjek. Valószínűleg teljesen kiment a fejéből, hogy előző nap szurit kaptam, és nagyon fáj a lábam. Nagy sírással végül rájött, hogy emiatt a dolog miatt nem tudok menni.
Kaptam finom ebédet is, ezt csak azért mondom, mert tudom, hogy aggódsz amiatt, hogy Apa mellett éhen halok. Megnyugodhatsz ilyen veszély nem fenyeget. Bálint és Vera csak ámult, hogy milyen szépen tudok már késsel és villával enni, igaz néha kézzel is besegítettem
Nem volt ám egész nap a számban a cumi, mert néha kicseréltem a lufira :)
Láttam sok-sok vizet is, ki is kellett szállnom a járgányból, hogy megnézzem közelebbről is. Vera nem értette, hogy hová indulok el annyira, de Apa elmagyarázta neki!
Láttam egy érdekes járművet is, ami nagyon hasonlított egy traktorra, de nem volt nagyobb egy autónál, és nagyon ügyes manővereket hajtott végre, zenére. Mondhatni táncolt!
Apa és Bálint is élvezte nem csak én.
Bemutattam a nap folyamán Verának nem is egyszer, hogy hogyan tudom megállásra kényszeríteni a járgányomat. Elég egy óvatlan mozdulat a vezető részéről, csak megáll, vagy csak majdnem megáll, én lerakom a rongyomat meg az üvegemet, és ezzel kényszerítem megállásra a vezetőt. Innentől meg már nem nehéz teljes megállásra kényszeríteni.
A vásár végén még szép virágot is szedtem Neked!
Jónap volt, de remélem legközelebb Te is inkább velünk jössz, és nem a suliba!
Hunor
Kedves Huncut Hunor!
Nagyon szépen köszönöm a levelet, mint minden testi fogyatékos anyuka, kinek csupán 2 keze van a 6 helyett, hogy végre utol tudja érni magát, én is időszűkében szenvedek, így röviden, címszavakban fogok válaszolni.
Nagyon szépen köszönöm a virágot és boldog vagyok, hogy jól érezted magad, Vera Néni, indián nevén Pajtást Üdítő Pótmama ügyesen beszéli a nyelvedet.
Tudom, hogy szeretnéd, ha a Mami mindig Veled lenne, de igazából eddig még nekem nem adatott meg egy kis kikapcsolódás, hadd emlékeztesselek, hogy hogyan is végződött a 2 legutóbbi próbálkozásom:
1. Apa megkérte Feri Tatát, hogy vigyen, fel magához, mert Ő annyira de annyira beteg, hogy ki se bír kelni az ágyból. (Rohantam haza, hogy átvegyem az irányítást).
2. Te még azt is kihánytad, amit a szomszéd evett és olyan nagyon ment a hasad, hogy már aznap megtelt az emésztőnk.
Konklúzió: Utoljára 2006 októberében maradtál kettesbe Apával, ilyen esetben a legaszkétába Mami is elvágyódik egy gyerekmentes övezetbe.
Vigasztaljon, hogy ezalatt csak Rád gondolok, konkrétabban, arra, hogy éppen most készülsz szomjan és éhen halni, hogy Apa elfelejtette a pelenka rendeltetésszerű használatát és akkor sem érti, hogy mi ez a bűz, ha Te már barna kondenz csíkot húzol magad után. Végig csak arra várok, hogy újra megölelhesselek, már azt se bánom, ha belém harapsz és összekarmolsz.
A Mami-gyerek kapcsolat, már csak ilyen és azzal vidítom magam, hogy eljön majd az az időszak, amikor fura fazonú és hajszínű, halálfejes tetoválást viselő lányokkal fogod megosztani karjaidat, s az a szó, hogy Mami egyenlő lesz a "pénzt kérekk"-el.
Szeretettel, A Mamid
HuncutHunor ::
14:49
2007. február 14., szerda
Imádom az uszodát, ez az én Bálint napi szerelmem, ha tehetném egész nap csak lubickolnék. Szinte meg se várom, hogy a Mami kihámozzon köntösömből és lecsatolja papucsomat, mert én már cuppannék. Ma a nagy medencébe kezdtünk és csak 20-25 perc múlva csobbantunk a gyerekmedencébe ahol már nagyon otthonosan mozgok, a nap koronázása az elengedhetetlen dzsakudzi volt.
HuncutHunor ::
14:39
2007. február 13., kedd
Egy új cicám lett, Áfonya, ínyenceknek csak lazán Black Burry, nagyon cuki kandúr, aki sajnos meg lesz fosztva másodlagos férfiasságától, hogy ne jelölgesse házunk szent falait lökhajtásos illatanyagával és nem utolsó sorban, hogy ne csavarogjon. Én ezzel nem értek egyet, mert szerintem mindenkinek joga van az utódnemzéshez,így ez alól az én imádott Áfonyám se kivétel. Mivel sajnos egyelőre nincs önálló keresetem, meg kell hajlanom enni és szállásadóim akarata előtt. Kecses Áfonya hátat fordít a tanulásnak Lassan vége a télnek, de még egyszer sem havazott, a soha ki nem próbált szánkóm jobb életben reménykedik. A hóember délibábként kukucskál be hozzánk. Semmi kétség apám fia vagyok (na, ez aztán az értelmes axióma!), imádom a csokit, mit Gombóc Artúr, kinek a csoki szíve vágya, de EGY LÁDA! S íme a csoki mámorító hatása: ki gondolná, hogy ez a mannyei finpmság ilyen hatással van a gyerekekre!
A következő kép Fecó unokatesóm és egyben barátom 3. szülinapján készült. Fergeteges buli volt, finom tortával és tüzijátékkal. Csütörtökön nálunk is buli volt, farsangi hangulatba telt a pizsama party. A képen Zéti-Béti, Edo meg én + a Mami láthatatlan sipitozó vészhangja "NEM SZABAD A KAPCSOLÓVAL JÁTSZANI!" csak egy monitorszürő pápaszem. Apa és Mami szombaton elmentek Charli esküvőjére, íme egy kép amialatt és itthon hancuroztam Feri Tatával és Ádámmal. Hihetetlen házias vagyok, főzök, mosok, takarítok, csak eme jó tulajdonságaim idővel ki fognak kopni a szókincsemből. Itt ragadom meg az alkalmat, és felsorolom verbalitásom ékköveit: eltörted, sziasztok, repülő, alma, apa, mami, anya, leesett, kávé s jan. 13-án először kimondott mondatom: Cica gyere!
jaj és még vasalok is, talán ez a kedvencem
HuncutHunor ::
15:05
2006. december 31., vasárnap
2006 utolsó napja igencsak rázósra sikerül. Du. 14:39-kor egy láthatatlan óriás hatalmas kezével megrázta házunkat, mint később kiderült a Márkóék, meg Liliék csinos otthonunk is remegett. 4,1-es földrengést állapítottak meg a fura nevű, szeizmografológusok. Ezek olyan nénik és bácsik, akik a föld kézírásának intenzitásával foglalkoznak.
Hihetetlen érzés, arra ébredni, hogy hullámzik, az amúgy stabil talaj a lábad alatt, minden remeg és dübörgő robaj hallatszik. A házunk pillanatok alatt kártyavárrá változott, hihetetlen, félelmetes érzés megízlelni a természet erejét, mennyire parányiak vagyunk és egy kis fölmozgástól bebarnítjuk a pelenkánkat.
Remélem, hogy a következő év mindannyiunk számára csupa vidámságot hoz, kacagással, nevetéssel fűszerezve.
HuncutHunor ::
20:22
2006. december 22., péntek
A nyár képekben:
Mókussal a strandon
Ima a nap Istenéhez
Keresztelő + szülinap
Klári Papnéni és locsolkodási szokása, mikor én csak szomjas voltam,
a nagy kapkodásban elfelejtettek megitatni.
Balról-jobbra
Apa, Mami, Iláj Keresztati, Ildi Keresztanyám, ölében Eszti, Klári Papnéni,
Söndör Keresztapám, Annamária Keresztanyám, Sanyi Keresztapám.
Őrűlet, mennyi keresztszülő és ki az igazi?!..................... majd elválik,
2023-ban:-) már tudni fogom.
Meglepetéstortám (Iláj Keresztati és a Mami copyright-os ötlete)
Foci bajnokság a dabasi és a mendei vendégeim között
SZEPTEMBER
Kenu túra a Dunán:
Táplálkozási lánc: eszem a körtét, Szúnyog Berci
falatozik belőlem.
Alt. + Tab. (avagy rajtakaptak blogoláson)
Dédnagymamámmal
Kertészkedés közben
Visegrádon
Feri Tata, a száguldás szerelmese.
OKTÓBER
husi-hurkák
fogkrém reklám
Zéti barátom
Ez is én vagyok
Az hisztek, hogy magamra maradva, sunyi módon műveltem,
hát nem mindkét szülöm jelen volt, csak annyira csendbe
maradtm, hogy nem is néztek rám.
Ferencke, Ákoska és én
HuncutHunor ::
22:34
2006. december 21., csütörtök
Kedveseim! Hát már azt hittétek, hogy elfeledkeztem a bligi-blogról, vagy, hogy a lustaság költözött belém, hát igen egyik sem.... Az úgy kezdődött, hogy a Mami azzal a jelszóval, hogy tanul rátelepedett a gépemre és nem engedett szóhoz jutni, na de most eljött az én időm és elmesélem Nektek Barátaim, hogy mit is takar a Maminál az a szó, hogy készülés a vizsgákra.
Előkeres 5 enciklopédiát 77 cikket az adott témában, kinyomtat mindent amit talál a neten, kikészít inni és ennivalót, jegyzetfüzetet, idegen szavak, kifejezések szótárt, beosztja a minden napi adagot felpockolja magát és leül tanulni. Olvas, a fontos dolgokat kiírja (mivel minden nélkülözhetetlen, gyakorlatilag lemásolja a könyvet). Estére hulla fáradt és eldönti, hogy az annyag annyira temérdek, hogy képteleneség megtanulni. A hátralevő napokat ellötyögi, majd az utolsó 24 órában észbe kap........jaj mekkora égés, gyorsan tanuljunk!!!! Átnézi az anyagot, próbálta a 7+-2-es rövid távú memóriájába bevésni a címszavakat és közben fogadkozik:"Jaj, ha csak még egy napom lenne, jaj jaj, többet ilyet nem csinálok, idejében leteszem a potrohomat tanulni "ilyen és ehhez hasonló ígéretek hagyják el a száját. Másnap elmegy vizsgázni, de előtte Ilájnál falat festenek, szürke alapon bordó avangard csíkok. A szóbelin nem mulasztja el megemlíteni, hogy van egy11 hónapos gyereke, igen ám, de a problémát nem én jelentettem. No de mindegy, szerencsére nem hatódnak meg és tudásának megfelelően osztályozzák. A Mami meg nemhogy örülne, hogy átment, hanem siránkozik, hogy már megint 2-es :-( Ki érti a nőket?! mert én nem. Aki ösztöndíjat akar az dolgozzon is meg érte!
A következőkbe visszatekintgetek a nyárra.
Június végén Digóföldre utaztunk, Nagytata, Ádám, Apa, Mami meg én. Most először láttam tengert, aludtam egyhúzamba 12 órát, láttam örjöngő-üvöltöző foci drukkereket. Habzó szájjal csak annyit mondtak, hogy "Viva Italia". Mondtam, is Ádámnak, hogy mi lenne, ha az arcán a Német zászlóval kimenne az utcára?! Meg aztán Nagytata kötött Neki is biztosítást..... Hiába győzködtem...... kár szépíteni, félt az Olaszok vérben forgó szemétől. Szerencsére a VB utolsó Olasz-Francia mérkőzést, már itthonról néztük.
Perináldóba laktunk, ami egy igazi vérbeli Olasz falu, tele gato-kal, meg idős nénikkel akit mindig azt mondták nekem, hogy: bello bambino, bello bambino és vigyorogtak még meglévő fogaikkal. Minden nap lementünk fürdeni, hát komám a tenger az sós, de a parton található kövek mindenért kárpótoltak, csupa csemege falatok, kizárólag ínjenceknek!!!!
Alig jöttünk haza,máris csomagolt a Mami és mentünk tovább Zalakarosra, ahol találkoztam Barnus Cimborámmal, akivel ugyan kicsit akadozott a kommunikáció, de tudom, hogy kis idő múlva mikor járni, beszélni, csajozni fogunk, lesznek közös élményeink.
Zalakaroson tanultam meg, hogy milyen a döglött kutya ugrás, meg hallottam az eredeti csiga-biga dalt, ami így hangzik: Cs.-B- gyere ki stb. Kapsz tejet vajat, holnapra meg fagylalt. Nekem ez a változat tetszik a legjobban.A szállodánkba mindenki szeret, kivéve a pincérek, sajnos van egy rossz szokásom, úgy eszem, mint 10 disznó, miután elhagyjuk az aztalt egy teljes takarító, festő-mázoló, furnérozó, fugázó csapat lepte el a helységet és próbálta helyreállítani az általam leamortizált felet.
HuncutHunor ::
15:42
2006. december 12., kedd
-- Újra blogolok
olyan lassan mozognak az ujjaim, hát nem is csoda, hiszen úgy röpült el a nyár, hogy nem is írogattam aminek az az előnye, hogy egy tucat csintalanságom soha nem fog napvilágra kerülni. Igaz, hogy a Télapó mindent lát,de idős kora végett el is felejti az apró huncutságaimat. No és ezt miből gondolom, hát az idén 2x is találkoztam Vele. Először személyesen jött el hozzánk, másodszor a Mami vitt el egy olyan helyre ahol sok gyerek volt és a Mikulás, csiribi-csiribá ott termett. Az itthonival annyira azért nem vagyok kibékülve, mert nagyon hasonlított a Zéti barátom Apukájára, Krisztiánra. Összefoglalva: nagyon szeretem a Nagyszakállut, örülök, hogy nem feledkezett meg rólam de amit nagyon nem szeretek, az a fényképezkedés Vele. Szúr az álszörzete, úgy folyik a nyála, mintha fogzás előtt állna és patakzik fejéről a verejték, mivel nem veszi le a kabátját. Mondtam is Neki, hogy nem kell szégyelnie a pocakját, a mi családunkban mindenkinek van, csak Feritatának nő befelé a hasa.
Várom, hogy jövőre is eljöjjön hozzám és igyekezni fogok, hogy jó cselekedeteimmel kiérdemeljem az ajándékokat. Ígérem, hogy nem eszem meg Lili babakocsiját, János hasizomfejlesztőjét, minden lefekvés előtt megmosom a fogaimat, nem rugdosom a nagyobbakat és finoman bánok a kisebbekkel.
Sajnos egy igencsak szomorú hírem is van számotokra Barátaim :-( Pirosszka eltűnt!
Apa egy igencsak szigorú barter szerződét kötött az én vajszívű Mamimmal: "Csak ha elpasszolod a teknősöket, lehet macskánk! Punktum" Az én drága Anyukám meg elajándékozta Apa teknőseit, merthogy félre nem értsétek Apa kapta őket a Mamitól első karácsonyukra. (Ezek szerint Ők olyan dolgokat műveltek, hogy Nekik nem jött az Angyal és maguknak kellett gondoskodniuk a meglepetésről.) Na szóval így lett Pirosszkánk, akit eleinte úgy hívtam, hogy Beeeeeeeee
Miután Apa elment a munkába hihihihihihihi, beengedtük a lakásba és ha nem is az asztalon, de az asztal alatt enni kapott. (megosztottam Vele a reggelimet, a husiféléket ledobáltam, a kenyeret meg megettem én). Időbe tellett míg kitapasztaltam, hogy pl. a mandarint nem szereti, a paradicsomot meg csak akkor nyalogatta, ha sonkába csomagoltam. Mondanom se kell, hogy az én Cirmim nagyon különleges volt, képzeljétek nem volt pelenkája, meg gagyi körguguldája sem, mint a felnőtteknek, hanem privát homokozójába épített kakivárat, hát nem egyedi, kreatív ötlet.
Szóval így éldegéltünk szépen négyesbe, Apa munka, Miauuuuuuuuuu(mert azért ezt hamar megtanultam) be, este Apa haza, Pirossz hátsó ajtón ki......................... Sajnos Pirossz egyszer kimet a kapun és egy kisfiú hazavitte, mert otthon csak vérengző ebeik voltak. Anyukája nem engedte, hogy megtartsa és továbbadták egy idős bácsinak, akitől 1 nap múlva Pirike megszökött. Nincs nap, hogy ne jutna eszembe és ne mennénk a Mamival keresgélni. Csak reménykedni tudunk, hogy nem költözött be a Cicamennyországba, hanem valahol nagyon boldog........ Nehezen tudok megbirkózni ezzel az új érzéssel, mert fáj, hogy nincs meg a Kiscicám, de ez nem úgy sajog mintha beütöttem volna a lábam, hanem ott van legbelül és nem tudok mit kezdeni ezzel a szomorúsággal és tehetetlenséggel. Még Apa is sajnálja, ha nem is zokog, de azt mondta, hogy szerette Pirosszt és ne hozzuk haza a teknősöket, hátha meglesz.
HuncutHunor ::
16:07
2006. június 4., vasárnap
Már egy ideje csak esik ez eső és pont ezért nem értem, hogy hogy sikerült a Mami hajának leégnie, merthogy a tegnap a Mami úgy jött haza, hogy lángolt a haja. Aztán elment találkozni azokkal az emberekkel akikkel 10 évvel ezelőtt végleg és visszafordíthatatlanul éretté vált.
Nemrég töltöttem be a10-ik hónapomat, így már büszkén mondhatom, hogy túlléptem a fele-fele időszakot, tehát több ideje vagyok bolygólakó, mint pocakban bolyongó.
Képzeljétek mi történt,.... feleséget kell váltanom, ugyanis kiderült, hogy jövendőbeli arám, akit júliusra vártunk, nem is Alicea, hanem fiú lesz. Annyira nem vagyok szomorú, mert e hónap 12-én Fruzsi fog megszületni és persze majd feleségül jönni hozzám, így nem fogok parlagon heverni és mint a szüleim én is továbbadhatom becses génjeimet.
HuncutHunor ::
22:11
2006. május 26., péntek
Egy hirdetést szeretnék feladni:
10 hónapos, shármos, jóképűnek mondott, kellemes megjelenésű úriember hosztesz munkát vállal, különböző szóbeli vizsgákra. Amit garantálok: a sorban első leszel, a kettes borítékolva van nem beszélve arról, hogy igyekszem oldani a vizsgafeszültséget, bekiabálásaimmal. Káprázatos mosolyomtól a legszigorúbb, hideg, merev tanár is kezesbáránnyá változik.
Bizonyára meghökkentek kedves barátaim, hogy honnan is jött ez a képtelen ötlet, hát a helyzet szülte, ma a Mami magával rángatott a pedagógia számonkérésére, hihetetlen, olyan világot élünk ahol a gyerek egy eszköz és profitálni lehet a megjelenésével. Viszont nem vagyok úttörő, a bácsi akit meg kellett lágyítanom azt mesélte, hogy volt olyan aki nem tudta a kutyáját kire bízni és gondolt egyet és magával vitte.
Suli után elmentünk bevásárolni ami egy igencsak izgalmas móka, a Mami egy csomó finomságot tett a kosarunkba, de a legjobban a pancsikoló medemcémnek örültem, már csak a melegnek kell jönnie.
Szerdán végre elmentünk a Mamival BB (Bölcs Bálint) barátomhoz...... Már az út is csupa izgalom volt, képzeljétek, felültünk egy kék kígyó gyomrába, ez a csúszómászó az oldalán hordja a száját, és nem is egy hanem sok van Neki................ Azt hinnétek, hogy ezzel vége is a mesének, hát nem mert ezután jött még a java találkoztunk egy zöld hernyóval ami azért zöld, mert a föld felett él így képes a fotoszítézisre, szóval ez a hernyó bekapkodta az embereket és kívánság szerint ki is köpködte őket.
BB barátomnál egy nagyot ebédeltem s mint aki jól végezte dolgát befészkeltem magam Hanna ágyikójába. Aznap Hanna állatkertbe járt, ahol találkozott egy Majom családdal akik úgy megszerették, hogy örökbe akarták fogadni....... persze sikertelenül, mert Hanna igyekezett haza, hiszen már olyan régen vágyott arra, hogy újra találkozzunk.
Ilyen ébredést kívánok minden babatársamnak..............TKH (Tündér Kislány Hanna) ébresztett csilingelő-bilingelő hangjával
Ti lehet, hogy még nem tudjátok, de mindegy kisgyereknek van egy védő angyaljáka, egész nap a fejünk felett szállnak és vigyáznak ránk. Viszont Nekik is jár néha egy kis pihenő, ilyenkor elbújnak a szoba felső sarkába és grimaszokat vágnak. A BB barátomnak egy nagyon vicces angyalkája van aki szamárfület mutogat az anyukájának pelenkázás közben. Bálint ilyenkor hahotázik, vigyorog és villogtatja ínyét.
Az én angyalomnak nincsen stabil helye a lakásban, de általában a teknősök felett kapcsolódik ki.
HuncutHunor ::
21:13
2006. május 19., péntek
Fogaim száma, 2 + 0,5 + 0,25 súlyom kb.12 kg., magasságom már több mint az asztalé! Állandóan beverem a fejem. Gondolom a bajokk csak ott kezdődnek, ha a plafonba ütközik a kobakom.

Ahogy bővül a szókincsem, a Mamié úgy retardálódig............hihetetlen, már csak annyit tud, hogy nenenenene (mindezt cérnavékony, sipítozó hangon) vagy NEM SZABAD!!!! (sakál-sárkány tónusban).
A héten megint lyukat ejtettek a felséges testemen, mivel meg kellett ismételni az oltásomat (az hír járta, hogy a szállítmány megfagyott a reptéren), azt hittem, hogy én VIP szérumot kaptam, de ezek szerint olyan világot élünk, ahol a protekció mit sem ér!!! felháborító. Ha Kele Ámérikába küld, a lehetséges szüleim most szépen beperelték volna a gyógyszergyártó céget s akkor kaptunk volna sok-sok dollárt amiből vettem volna egy szép házat a Balatonon, és mikor a Mamiék lejöttek volna nyaralni elbújtam volna a Mamikám fonott kosarába és innentől már ismeritek a történetet.
Képzeljétek! járok zenebölcsibe, ennél nagyobb élvezet nincs is..... vagy talán az evés?! Természetesen igyekszem minden alkalommal kicsit magamra irányítani a figyelmet, pl. a legutóbb elkéstünk, aztán bekakiltam, majd mikor a Mami próbált tisztába tenni, elmásztam a kör közepébe, úgy, hogy a piros (paradicsomlevett ittam bolognai spagettivel) gyurmaszerű trutymó a fenekembe ékelődve virított. Fürgén szedtem a lábam, 1, hogy mindenki lásson, 2, hogy a szoba minden szegletében sikeresen be tudjam festeni a levegőt. A Mami csak attól rettegett, hogy jajajajajajaj, csak le ne üljek, szófogadó gyerek lévén csupán pukiztam egyet. Még nincs ötletem, hogy legközelebb mivel fogok előrukkolni, legrosszabb esetben improvizálok.

A tegnap tudtam meg, hogy Friccéknél (Mami bátyja) a második pöttöm is kukis lesz, annyira nem örülök, mert rájöttem, hogy a kislányokkal jobban el tudok játszani. A képen is Lili barátnőmmel füvezünk.
HuncutHunor ::
23:46
2006. május 7., vasárnap
Nagy nap ez a mai az én drága Mamikámnak, mivel ma ünnepeljük az anyukákat! Én sem felejtettem el.......tudván, hogy a Mami imádja a gyertyákat (Apa tépi a haját, hogy amilyen lityi-lötyi egyszer felgyújtja a házat) vettem a Maminak egy illatos gyertyát. Tudom, hogy az én Anyukám annak örült volna a legjobban ha készítek valamit, vagy a magaviseletemen javítok egy hangya pucukányít, de így is könnyes lett a szeme, mikor adtam a meglepi mellé két finom puszit meg egy terebélyes ölelést.
 
A minap megismertem a reszelőt, benyúltam a konyha szekrénybe és kezet fogtam Vele. Az élmény maradandó volt, mivelhogy ott maradt a hüvelykujjam egy szerényebb része , a többi meg csaffatokban lógott. Tiszta horror, de annyira nem is fájt, meg hamar begyógyult. Természetesen levontam a konzekvenciát is!!! Nem szeretem a ragtapaszt!
HuncutHunor ::
20:34
2006. április 30., vasárnap
Mióta beköszöntött a szépidő már nincs lehetőségem írogatni, mert a Mamival játszótérre, sétálni és Nagytatához megyünk. Nagytatának ugyanis friss tojást tojó tyúkjai és egy csupán görbét produkáló kakasa van. Máskülönben a tavasz egy csomó mindenben hasonlít a télre, például most is havazik, csak a hó a fákról esik, meg nem lehet belőle hólabdát stb. készíteni.
 
Ma erőt kell vennem magamon és számadást kell készítenem eddigi életemről, mivel mérföld kőhöz érkeztem. Pontosan ma vagyok 9 hónapos!!!!!!!! Ugyanannyi időt töltöttem a pocakba, mint kit. Jogos a kérdés: Hol volt jobb? nehezen tudnám megválaszolni, talán a kettőt kéne ötvözni, együtt a Mamival, Apa pocakjába lenne az ideális. Finomakat ennénk és úszkálnák egész nap.
Már tudok úgy haladni, hogy fogom az ágy szélét, szerintem nem kell sok és rohangálhatok sokkolva az én drága Mamimat.
A tegnap eljött hozzám az egyik rajongóm, Vera! Elhozta magával Bálintot is aki nagyon örült, hogy végre valahára kipróbálhatja tehetségét a mutogatós játékban. Szeretem és szeretem a vendégeket, ilyenkor dúskálhatok a kényeztetések tömkelegében, meg mindenki rám kíváncsi és még hajat húzogatni is szabad. A Mami hozta a szokásos szakács formáját, a csirkehusi olyan lett, mint a medve talpa + még ki is hűlt. Nem is maradtak sokáig a fiatalok, pedig érkezéskor mér úgy tervezték, hogy kipróbálják a járókámat (ők dühöngőnek nevezték) és alszanak egy kicsit. Szerencsére nem messze van egy hamburgeres, remélem addig kibírták és így túlélték a kalandot.

Lefekvés előtt egy bulismiauuuuuuu betegségből olvastam a neten, igazi bevállalós Huncutka lévén este ki is próbáltam és lenyomtam a torkomon egy frissen mosott nedves zoknit.
Rips-rops és máris a paplanon volt a félig emésztett áfonyás joghurt! Hurá-hurá sikerült! Innen üzenem minden bulimikulásnak, hogy igen, zoknival is működik.
A múlt héten lett Nagytata 60 éves, ebből az alkalomból összegyűlt a család ünnepelni. Hihetetlen kerek 60 évvel ezelőtt, úgy mint én nemrég, Feri nagytata is kiköltözött. Amint tehetem ki fogom kérdezni, hogy milyen is volt ChlausthalZellerfeld meg megkérem, hogy egészítse ki a családfát velem is.
 
A buli előtt egy héttel locsolkodni voltam, kötelességemnek éreztem, hogy illatos vízzel permetezzem be a lányokat, nehogy elhervadjanak. Nem tudom, hogy másoknak van-e, de én beépített locsolóval rendelkezem, igaz azt a parfümöt az ágyneműnek, szőnyegnek és a Maminak tartogatom. A múltkor Márkó barátom nappalijába pispiteltem, másnap a 3 éves barátom lazán letolta a nadrágját és a szoba közepére csorgatott. A válasz csak annyi volt: amit szabad Hunornak az szabad Márkónak is.
 
HuncutHunor ::
17:49
2006. április 6., csütörtök
Nahát-mihát, fel vagyok háborodva, képzeljétek bántották a kukimat! A tegnap elmentünk oltásra, de előtte a doki néni megvizsgálta legnemesebb testrészemet és úgy meghuzigálta, hogy még a vér is folyt! Szerintem ez törvényellenes, de sajnos ügyvéd nincs a családba, így maradt Iláj aki hozott rá körömvirág kenőcsöt, meg persze a Mami aki kenegeti.
Ma először ettem paradicsomos húsit, hát gyerekek ez mennyire finom. Most leközölök egy képet és hogy ne érjen az a vád, hogy elfogult vagyok a sok sármos közül kiválasztottam egy kevésébe előnyöst, hát igen, ez is én vagyok.

Egy csomó mindent másképpen csinálok, járó kerettel már tudok lépkedni, elaludni meg már nem kényelmes a Mamin, hanem ügyesen a nagyágyba cicivel számba.
Hamarosan kézhez kapom a saját külön bejáratú útlevelemet ciki-ciki, ná-ná-ná! Persze az önkormányzati része nem ment simán, de az én Mami egy veszedelmes tigris, ha ki kell állnia az igazáért. Röviden, az történt, hogy tudtuk, hogy hiába van ügyfélfogadás 6-ig a pénztár csak 5:30-ig tart nyitva pont ezért már ott voltunk fél előtt 5 purccal, jaj bocsánat perccel (még keverem a szavakat, meg még azt se tudom pontosan, hogy mi a kettő között a különbség), szóval ott voltunk, sorszámot húztunk, úgy ahogy illik és beálltunk a pénztár elé, abban a reményben, hogy hamarosan sorra kerülünk (2 homo sapies-sapiens állt még előttünk). A pénztáros néni, nem szólított senkit, hanem szépen megvárta sunyin, mint az a valami a fűben, hogy elharangozzák a felet és aztán bezárt. Nahát ennyi kellett a Maminak, természetesen először megkérte szépen (rám hivatkozva meg, hogy vidéki paraszt emberek vagyunk, messziről jöttünk) nem beszélve arról, hogy időben ott voltunk (a sorszámon rajta van a pontos lehúzási idő) tegyen most az egyszer kivételt és legyen olyan mérhetetlenül kedves és vegye el a pénzt egy nyugta ellenében és ígérjünk, hogy ez a 10 másodperces túlóra nem lesz káros az egészségére. A néni kötötte az ebet a karóhoz, és lehúzta a redőnyt, a Mami az ajtónál próbálkozott, azt meg rácsapta. A csetepatéra megérkezett a főnök asszony, aki újra kinyittatta a bazárt és felszólította a pulykakakast, hogy szolgáljon ki minket. A fúria csak eztán lett igazán fúria, a sárkányos mesébe se láttam még ilyen káprázatos láng-okádást. A Mami még szeretet volna mondani olyanokat, hogy miért nem keres a néni magának olyan állást ahol kamatoztatni tudná paprikás tehetségét, vagy ajánljon egy illem tanfolyamot. Nem a Mami úri nő, nem perlekedik, csak ha muszáj. Én azért kinyújtottam diadalittasan a nyelvemet bleaaaaaaaaaa nesze neked rút néni. Röviden ez életem első útlevélnek keletkezési története. Csak azért mondom, hogy röviden, mert a végkifejlet még hátra van. A másik ablaknál lefotóztak és megdicsértek, hogy 8 hónaposan milyen ügyesen ülök egyedül (a nénik még nem láttak mászni). Kiderült, hogy a Mami a kocsiba hagyta a születési anyakönyvi kivonatomat. Nosza neki...egy orosz néni kezébe nyomott, ő meg nyaka közé kapta a lábát és elszaladt. A néni valamilyen Orosz tájszólást beszélt, mert nem értettem egy szót se, azért néha mondtam, hogy da da da, meg szpasziva. Mire visszajött a Mami kiderült, hogy Ő kevés, ide Apa is kell (ezek szerint nem csak a szülés apás). Mamikám kiudvarolta, hogy mi most megcsinálunk mindent és Apa másnap reggel külön bejön. Ez a néni nem kősziklából fakadt és belement a buliba. Ha bölcs lennék, akkor azt mondanám, hogy még el se kezdtem igazán élni és már mennyi macera ért, meg azt, hogy az élet nem banán-torta. Sajnos nem vagyok bölcs emberke így ilyeneket nem mondhatok. Erről jut eszembe, tudjátok, hogy mi a legjobb az anyatejben????? A csomagolása :-)
HuncutHunor ::
17:47
2006. március 29., szerda
Ma olyan igazi, sundi-bundi idő van, így tudok egy pár sort nyugalomban írni, míg a Mami húzza a csendest.
Apa mostanában későn jár haza, de az engem egyáltalán nem zavar, mert általában éjjeli 1-2 kor szoktam felkelni amúgy is. Muszáj tartanom a kapcsolatot Apával, mert nálunk Ő az lágyszívű a Mami meg csak vajszívű. Szóval ilyenkor felülök, forgok, vigyorgok, remélem, majd a busás zsebpénz korszakban ez az energia megtérül.
Képzeljétek Apa vett egy autót, a Mamit azzal fűzte meg, hogy kicsi a mostani, meg nem fér el a baba kocsi (dehogy nem), óóóóóóóóóó és ha még fogunk szaporodni akkor mindenképpen elkél egy nagyobb járgány. Szombaton együtt (Apa és én) választottuk ki. Ha le kéne írnom a színét kb. egy rothadó, penészes szilvához tudnám hasonlítani. Nem is nagyon gyakran látni az utcán hasonszőrűt (csodálkoztok, miért?!).
A családomban én vagyok az egyedüli zöld, jaj nem a sok spenót, brokkoli, borsó miatt, hanem mert egyedül én ügyelek arra, hogy a papis üvegeim szelektív hulladék gyűjtés keretében kerüljenek újra forgalomba. Még zöldebb lennék, ha magam vinném el őket, de sajnos először meg kell tanulnom járni. Addig ki vagyok szolgáltatva Apának, aki húzza az orrát, mert hogy csörömpölnek az üvegek és a kollégái azt hiszik, hogy zúg ivó. Persze neki mindegy, mert Ő pár év múlva már a tv tetején lesz egy urnában (fel fogom addig találni a flatron urnát, hogy elférjen rajta, így majd mindig láthatom őket, meg nekik is jó, mert időnként hallanak friss híreket, meg időjárás jelentést is.), de nekem nem mindegy, hogy mire életerős egyed leszek, mennyi fa fog körülvenni!!!!
HuncutHunor ::
16:11
2006. március 25., szombat
Na végre szabad a gép, tudom folytatni a memoáromat. Mostanában ökölharcot kell vívnom, ha netezni akarok! Milyen világot élünk kérem szépen? Az etikett kódex szerint a mindenkori pelenkásoké az elsőbbség.
Pénteken a Mami elcammogott suliba, Iláj meg valamiért nem ment dolgozni így nekem kellett vigyáznom Rá..............Nem volt könnyű feladat, mert Iláj ugyan pelenka tiszta, de nem szobatiszta.
Még Jozefinát, a teknőst is el kellett vinnem sétálni.

Ez az Iláj képzeljétek nem akart aludni, így kénytelen voltam egy "ipon-sejönágé" cselgáncs mozdulattal magam alá gyúrni!

A bábozást viszont kimondottan élveztem, Iláj egy elveszett tehetség, egyszerre, farkas, nyúl, pirika és kukáskocsi.
Vámpír lettem, szívom a családom vérét:

Viszont ettől leszek igazán szép, okos és főleg nagy. Este lefekszem és mire felébredek, már kinőttem a pizsamámat.

HuncutHunor ::
18:47
2006. március 21., kedd
Már hetek óta azt hallom, hogy mikor érkezik meg végre a tavasz, nem tudom, hogy ki vagy mi a tavasz, mert még soha nem találkoztam Vele, de a telet jól ismerem és szeretem. A Mamival kedvelt elfoglaltságunk volt a madarak etetése, remélem, hogy a tavasz is tart számunkra izgalmakat.

Ma kivételes dolog történt, a Mami elment a punci dokihoz és persze engem is vitt, de még előtte bementünk a munka helyére, ahol végre láthattam azokat az embereket akiknek hosszú hónapokon keresztül csak a hangját hallottam. IMÁDOM az ilyen alkalmakat....kézről-kézre jártam, megcirógattak és persze a finomság se maradhatott el. Ritának megettem a banánját amiből vizibaletten merítette volna energiáját.

Utána átrohantunk a dokihoz. Na erről jut eszembe.... Sára Baba anyukája elmagyarázta lányának, hogy Anya elmegy rákszűrésre a dokihoz stb. mire Sára bement a nagymama fodrász műhelyébe és nagy hangon elordítja magát: "Az anyukámnak fáj a puncija" nahát én ilyet soha nem tennék, viszont nagyon fontosnak tartom, hogy egy külön erre szakosodott ember vigyázzon arra a kapura és odúra amiben mi lakunk és világra jövünk. A doki megcsodált és arra bíztatta a Mamit, hogy fogalmazza meg lassan a levelet Kelének, mert a második gyerek és a második szülés az igazi. Nem tudom miért, de a Mami nem tapsolt és nem is lelkesedett, csak annyit mondott, hogy inkább alszik erre egyet. Na majd én gondoskodom, hogy az az alvás ne legyen csak olyan intenzív....
Kedvet kaptam a nősüléshez! Képzeljétek Júliusba születik meg a feleségem Alicea. Mivel Róla nincsen kép, kénytelen vagyok apósomat Frenklint bemutatni, íme:

Legalább 3-5 gyereket szeretnénk, hogy a Mami nyugdíjas évei is álmatlanok legyenek.... reméljük, hogy addig megtanul főzni, mert egy nagymamánál ez alap követelmény.
Nem csigázlak tovább elmesélem a lagzit is:
Míg Ők ettél a finomságokat nekem nem maradt más, mint a cipőm talpa...............

Aztán meg szerettem volna szimatolni a káprázatos csokrot, de ezt a kísérletemet is meghiúsították. Pedig a karmaim közül sok-sok kis csokor került volna ki.

Viszont Őrs barátom már úton van és majd megleckézteti a fiatal házaspárt.............
Hétfőn elmentünk a védő nénihez méretkezni: 10,5 kg a jelenlegi verseny súlyom, a Mami is ráállt a mérlegre, és bármennyire szeretném nem írhatom le az eredményt, mert büntetés képpen megfosztana a cicitől.
Ma fürdés nap lévén (képzeljetek engem nem szoktak minden nap fürdetni...... felháborító, gondolhatjátok állandóan rettegek, hogy mi történik ha egyszer valaki beszagol a tokám alá. Égés...... pedáns fiú lévén befújom magam porlasztott popsi krémmel) spenótot ettem, ami még nem lenne baj, de a pelenkába úgy festett mintha újra lehetne hasznosítani, színe, állaga megfelel az eredetinek. Szóval a spenót az a kaja amit többször is el lehet fogyasztani ...........miért nem fordul elő ilyesmi a banánnal vagy a csokival?!
HuncutHunor ::
22:14
2006. március 15., szerda
Nahát már megint jelentkeznem kell.....képzeljétek ilyen még nem volt! Apa elvitt sétálni, nagyon büszke voltam Rá, mert ez tényleg egy óriási dolognak számít. Aztán útközben beavatott a nagy titokba. 6 hónapja és 9 napja megígérte a Maminak, hogy felteszi a konyhába a függönyt, felfúrja a képeket és a redőnyt felteszi az ablakra abba a szobába ahol a ruhák laknak, szóval ezek a teendők elöl menekült el. Bízom benne, hogy az időközben mutálódott gének érintésre már nem fertőznek, mert én serény szeretnék maradni. Imádok fiókokban kotorászni, cd-ket borogatni, szőnyeg sarkát rágni és még sorolhatnám.
Ma kimondtam azt a szót, hogy "Baba", Már hetek óta gondolkozom, hogy mivel induljak el a verbalitás széles ösvényén, szóba jött többek között a Mami és Apa is, de jobb semlegesnek maradni. Nem mintha nem lennék képes mondjuk a "szemi permeabilitás", "curriculum", vagy "lajhár" szavak csicsergésére, de akkor mi marad az elkövetkező napokra?! a latin esetleg? vagy a halandzsa?
Egy szomorú hírt kell még megosztanom Veletek :-( az Islert Apa megette. Hát igen, Neki nincsenek súly problémái, mivel saját maga által készített testtömeg-index kalkulátora és házi kivitelezésű mérlege van (amin 0=25 kg).
HuncutHunor ::
16:21
|